Cím és Téma: Nyári búcsú

Író: Toffy (http://toffy-chan.livejournal.com)

Témakör: romantikus, porno, dráma

Minősítés: NC-17

Pár: Machi x Emiru

Banda: Lareine

Felhívás: Szexet tartalmaz. Yaoi. Tehát férfi x férfi.

Lényeg: Emiru szerelmes Machiba, de Machi ki akar lépni a bandából.

Notesz: Azért ez, mert ilyen párosítást nem találtam a neten… Emiru POV. Ők nem az én karaktereim, pénzt sem kapok ezért az írásért. Csak eszmei tartama van. Semmi egyéb.

Mindig könnyekkel emlékszem a múltra. Fáj még szívemben. Azt hittem örökké velem leszel, de te hazudtál. Ott hagytál rútul. Szerettelek, de neked ez nem kellett. Elhagytad a bandát.

Mindig felnéztem rád. Gyönyörű voltál. Hiába én voltam a gyerek, fiú létemre az öt éves kislány, te voltál a legszebb. Amikor a borvörös ruhádban megláttalak, olyan volt mint egy álom. Abroncsos, bár e miatt nem láthattam csodaszép lábaid, borvörös hosszú buggyos újja, hosszú karjaidat sejtelmesen körvonalazta. Azt hiszem, akkor szerettem beléd. Férfias voltál és mégsem. Szemedben én voltam a gyermek. Pedig csak a színpadon voltam az. Életben egy makacs, de félén férfi. Aki ámultan nézett fel rád.

Próbákon is téged néztelek. Lopva figyeltem, ahogy ütöd a dobokat. Kamijo néha rám szólt ingerülten, hogy figyeljek arra, amit teszek.

Te úgy tettél, mintha nem vetted volna észre. Nem vetted volna észre, hogy utánad vágyakozom, egyszerűen folyik a nyálam, ha meglátlak. De tudtad, csak nem mutattad ki. Én elhittem.

Az utolsó féltett emlékem azon a bizonyos nyári napon történt… Azt mondtad, hogy elhagyod a bandát. Én azt hittem viccelsz. De ez nem az volt. Komolyan mondtad. Azt mondtad, hogy kíváncsi vagy másra is és e miatt lépsz ki. Életedet szeretnéd élni. Tudtam, hogy annak az életnek én nem vagyok részese.

Egy hét múlva, este fele búcsú partit rendeztünk neked. Én kiültem a teraszra. Nem akartam, hogy lásd, mennyire fogsz hiányozni és mennyire szeretlek. Főleg nem akartam, hogy lásd, mindez nem baráti szeretet.

Potyogtak könnyeim. Próbáltam elfojtani, de nem tudtam. Túlzottan szerettelek. Miközben ezen gondolkoztam, valaki leült mellék. Magához ölelt.

Lehunytam szemem, mert nem akartam látni ki az, hogy ne a csalódottság legyen úrrá rajtam. Azonban megéreztem azt az illatot. Azt a bizonyos illatot, ami téged vett körül. Ez azaz illat ami életed végéig kísér. Ez csak a te illatod. Így én is megöleltelek, de könnyeim még jobban folytak.

„Miért sírsz Emiru?”

„Mert itt hagysz minket.”

„Jön majd más. Jön aki átveheti a helyem. Talán jobb.”

„NEM! Senki nem lehet jobb nálad.” – Könnyes szemeim hozzányomtam mellkasához.

„Miért Emiru? Mondd el az igazat.” – Szemébe néztem. Alig láttam valamit, de sikerült szemeibe néznek.

„Machi én szerettelek. Szerelmes voltam beléd. Nem csak voltam, vagyok. De te sosem vetted észre. Most is önző vagy velem szemben.”

„Ez nem igaz. Tudtam, hogy én több vagyok számodra, mint bárki más, mint egy barát. De igaz, hogy nem vettem észre mennyire szeretsz.”

Ismét könnyek potyogtak szememből. Machi egyik ujjával letörölte őket és arcom két kezébe vette.

„Kicsi Emirum… Nincs sok időm, de jóvá teszem azt, amit sosem adhattam meg neked és nem is adhatok meg többet.” – Nem értettem mit mond.

Pár percig nézett szemeimbe. Tanulmányozta arcom és én is az övét. Hirtelen előrébb hajolt és ajkai ajkaimon voltak. Forró, selymes élvezet. Mint egy darab bársony. Mint az a bársony, amiből a borvörös ruhája készült. Lassú táncba kezdtek az ajkak, egymás száját feltárva. Az a melegség, az a hő ami hozzá tartozott. Az a mámoros édes íz, ami keveredett csókjába. Karjaimmal körbeöleltem. Az ő kezei nyakam mögött pihentek.

Csókunk megszakadt, amikor már levegőt alig tudtunk venni. Kinyitottam szemem. Szája ki volt pirulva a csóktól, egy kevés nyál volt rajta, ami meggyszínűvé tette. Csábított. Újra csókolózni kezdtünk. Kezei hátamat simogatták. Azonban csókunk egyre hevesebbé vált. Nem csak egyszerű csók volt, hanem éhes, egyre többet kívánó. Hirtelen karjaiba vett és felültetett az ölébe. Másodpercekre szakadtunk el egymástól. Majd ő volt aki elválasztotta ajkainkat. Megijedtem, hogy bocsánatot fog kérni, ott hagy, de már végleg. Nem így történt. Nyakamon haladt lefelé, egyre lejjebb. Forró csókokat nyomott nyakam ívére, néhol meg harapdálta. Nem bírtam tovább. Egy egyszerű nyögés szabadult ki a számon. Egy másik vonal mentén, ami a torkom volt, haladt fölfelé vissza. Ádámcsutkámba harapott játékosan. Ismét nyögtem. Viszont más is történt. Nadrágom szorosabbá vált. Elkezdtem keményedni. Ezt nem akartam, ha ő nem akarja. Álamnál tartott, amikor ismét megcsókolt. Szemeimmel nem láttam semmit. Csak éreztem, amikor keze elkezdte lecipzározni a nadrágom. Megfogtam csuklóját és „nem”-re intettem fejem. Füléhez hajoltam és belesúgtam.

„Menjünk be a szabad szobába. Itt bárki, bármikor kijöhet.”

Így tettünk. Követtem. Bezártuk magunk mögött az ajtót kulcsra. Így biztos senki nem fog váratlanul zavarni. Elnyúltam az ágyon, Machi pár villanyt felkapcsolt, de csak kicsiket, nehogy túlzott fény legyen. Így romantikussá vált. Noha tudtam, már mit jelentenek szavai. Ez az egész egy egyéjszakás dolog. Semmi több. Egy emlék lesz. Ruháinkat a szobában szana szét hagytuk ahogy egymást vetkőztettük. Közben egymáshoz tapadva, kezeink kutatták a másik testét. Amikor már mind a ketten egy szál boxerben voltunk leállított. Nem értettem miért.

Hátára feküdt. Nyelvemmel elkezdtem nyalni, szívni, harapni mellbimbóját. Először a balt, majd a jobbat. Nyögött hangosan. Ez csak még jobban felizgatott. Keze combjaim közé nyúlt és felflé csúszott és elkaptam férfiasságom, ami kemény volt és fájón lüktetett. De én nem ezt akartam. Én azt akartam, hogy tegyen magáévá, hogy övé lehessek. Ha csak egy éjszakára is.

„Machi.. Akarlak magamon belül. Azt akarom, hogy vedd el a testem és használd ki. Ahogy akarod.” – Szemembe nézett és bólintott.

Lehúzta boxerját.  Eddig is éreztem, hogy menyire kemény már ő is, de most láttam is. Nem volt kétségem. Még jobban akartam. Sietve én is lehúztam utolsó ruhám. Meztelenül ültem ott. Láttam, valamit keres. Egy tubus síkosítót húzott elő. Furcsán néztem rá, de nem baj. Legalább nem kell más eszközhöz folyamodni. Ujjaira nyomott egy kevés síkosítót és szétválasztotta lábam, alám nyúlt. Én megfogtam a kezét.

„Nem vagyok szűz, nem kell nagyon tágítani, csak három ujjaddal nyúlj fel, ameddig tudsz. Nem lesz gond.” Ő csak bólintott.

Úgy tett, ahogy mondtam. Ujjait csak kis ideig hagyta bennem, nem volt szándékában megujjazni legalább.  Kihúzta belőlem.

Kevés síkosítót tett a kemény férfiasságára. Megpróbált hátamra fektetni, de én nemet mondtam. Helyette ő feküdjön vissza a hátára.

Lassan fölé helyeztem fenekem. Óvatosan ereszkedtem le álló keménységén. Tudtam nem veszélytől mentes, ha hirtelen teszem és így is fog fájni. Végül mikor teljesen magamba foglaltam, felnyögtem. Lassan mozogni kezdtem. Eleinte csak a csípőmet ringattam, de utána kezdtem egyre jobban kívánni. A kezdeti fájdalom elhalványult. Csak ő volt már számomra. Semmi más nem létezett. Tudtam mindössze legfeljebb 15 perc, de addig is magamba véshetem körvonalait, testét, hangját, illatát, az összes emlékét. Hevesebben mozogtam. Fejét a párnába temette, és együtt nyögtünk és ziháltunk. Egyszer éreztem valami az én férfiasságom körül kígyózik. Végül kezei gyűrűjében hevert. Mozgásaimmal együtt elkezdte kiverni. Próbáltam a szemeim nyitva tartani, de az élvezet túl sok volt számomra. Előre hajoltam, hogy megcsókolhassam. Két tenyerem feje mellé tettem két oldalra. Folytattam a mozgást. Ennyire semmit nem akartam. Érezni magamban, ahogy csúszik ki és vissza. Minden perc egy csepp méz volt. Egy csepp bűnnel keverve. Édes bűnnel, ami tova fog szállni. Végül gyomrom összeszorult és hangos nyögés keretében elmentem. Magjaim szétszórva az ő és saját gyomromon. Közben fenekem gyűrűi szorosabban szorultak köré. Tudtam ez bolondabbá tette. Minduntalan ő is emelte csípőét és egyre hevesebbé vált a szeretkezésünk. Karjai körém csavarodtak, arcát vállamba temette. Egyszer hangosan elnyögte magát. Megharapott és körmei húsomba meredtek, sebet hagyva maguk után. Elment bennem. Forró volt és felemelő érzés. Egymás karjaiban aludtunk el. Reggel felébredtem, de egyedül voltam. Felöltöztem és kimerészkedtem a szobából. Ő a többiekkel reggelizett. Én is csatlakoztam. Majd elbúcsúztunk. Örökre.

Ez volt az utolsó emlékem róla. Az egyetlen igazi forró éjszakám. Belőle egy darab. Az utolsó nyári emlékem vele. Egyetlen emlék mégis megmaradt. A kicsi félhold alakú sebek, amiket örömében okozott oldalamon. Soha többé nem találkoztunk, vagy beszéltünk. Elhagytam a Lareine-t, feloszlott. Más bandában próbálkoztam, de sosem volt a régi. Mindig ugyan az történt. Végül újra alakult a Lareine. Kamijo azt mondta, próbálta Machit hívni, de ő csak annyit válaszolt: amit akkor a nyáron hozott döntést, nem másítja meg. Kazu lett így az új dobosunk. De sosem vehette át Machi helyét. Soha nem is fogja.

Azóta sok nyár telt el, számolom őket, de az én vörös démonom többé nem jött vissza. Csak szívem mélyén él. Mint az a nyári emlék, azon a napon amikor elbúcsúztunk végleg.

„LONELINESS YOUR SILENT WHISPER

FILLS A RIVER OF TEARS THROUGH THE NIGHT

MEMORY YOU NEVER LET ME CRY

AND YOU, YOU NEVER SAID GOOD-BYE

SOMETIMES OUR TEARS BLINDED THE LOVE

WE LOST OUR DREAMS ALONG THE WAY

BUT I NEVER THOUGHT YOU'D TRADE YOUR SOUL TO

THE FATES

NEVER THOUGHT YOU'D LEAVE ME ALONE”

X Japan - Tears

~. OWARI .~